A Holt-tenger iszapja
A tenger mélysége eléri a 365 métert, területe 1050 km2, a víz térfogata 140 km3, korát több, mint 15 000 évre becsülik. A tenger alján ez időszak alatt több, mint 100 m mély iszapréteg halmozódott fel. Ez az agyagos, sós iszap egyedülálló a világon, melynek összetétele kiváló
eredményt biztosít a különféle testi problémák kezelésében úgy, mint
gyulladások, fertőzések, mozgásszervi panaszok, tüdő és nőgyógyászati
bajok stb. esetében. M. Cundak izraeli professzor megállapította, hogy a Holt-tenger iszapja nagy mennyiségű olyan peptidet (aminósav vegyületet) tartalmaz, amelynek az ösztrogénekhez, azaz a női nemi hormonokhoz hasonló hatása van. A
holt-tengeri iszap igazi különlegessége, hogy abban találták meg az
ősbaktériumot, mely új utat nyitott meg az egészségvédelemben!
Az ősbaktérium
Több millió évvel ezelőtt ebből alakult ki az élet a Földön. Ezt
az ősbaktériumot kiemelték a Holt-tenger forró iszaprétegéből, és
kidolgozták azt a technológiát, hogy miként lehet életben tartani, és
beletáplálni olyan, az emberek által fogyasztott és minden nap használt
termékekbe, ami által az rendszeresen bejut az élő szervezetbe, majd
ott kifejti jótékony hatását. A
szervezetünkbe bejutva, a sejtjeinkben lévő DNS lánc közvetlen közelébe
kerülve, elektrománeses úton átadódik az információ, mely által a
sejtjeink "emlékezni" fognak a helyes működésre. Így az immunrendszer
felerősödik, beindulnak az öngyógyító folyamatok, mobilizálódnak a
szervezet belső tartalékai, és fokozatosan helyreáll az egészség.
Tehát a szervezet NEM "mankót" kap, hanem megtanul önerőből jól működni. Nem terheljük magunkat vegyszerekkel, nincs semmiféle káros mellékhatás, csak természetes és biológiailag tiszta anyagok kerülnek a szervezetünkbe.
Az
orosz űrprogram számára végzett kutatómunka során olyan gyógyító
szereket fejlesztettek ki, amelyek extrém körülmények között is
megőrzik az ember egészségét és felgyorsítják a sérülések gyógyítását,
visszaállítják az ép állapotot.
A fejlesztő saját maga is
rákbeteg volt. Személyesen is érintve elszántan és türelmesen kereste
az egészséghez vezető utat. Hitt az egyszerű megoldások
nagyszerűségében. Alaposan tanulmányozta a kínai ősi
tudást és gyógymódokat is.A hosszú kutatómunka eredményeként nem csak
saját egészségét nyerte vissza, hanem olyan termékcsaládot fejlesztett ki, amely egyedülálló abban is, hogy kenni és enni is lehet őket, vegytiszták, mentesek a káros anyagoktól. Élő készítmények, melyek úgynevezett bioorganikus ásványi komplexumokat is tartalmaznak. (rövidítve: BOAK ) Ezekben a szerekben megtalálható az
élő ősbaktérium, amely képes a sejtek felélesztésére és elősegíti az
eredeti információs kód visszaállítását, amelynek az eredménye: az egészséges ember. Hogyan gyógyít a Holt-tenger?- cikk A termékekről általánosságban Az utóbbi évszázadok folyamán az ember
alapvetően eltérő életstílust folytat a korábbi természetbarátihoz
képest, mikor a természet erőforrásait még változatlan formában
használta. Jelenlegi környezetünk jellemzői közé tartozik a kémiailag
szennyezett víz és levegő, a megművelhető föld alacsony minősége és a
genetikailag módosított élelmiszerek. Ha mindehhez hozzáadjuk még a stresszt
és a mozgás hiányát, láthatjuk,hogy mennyire eltávolodtunk azoktól az
időktől, mikor közvetlenül és minden előítélet nélkül felhasználhattuk
a természet ajándékait egészségünk megtartására. Egészségünk összefügg étrendünkkel.
Sajnos a jelenkori táplálkozási szokások nem tesznek jót az emberi
szervezetnek. A modern életstílus nem nyújt elegendő értékes
tápanyagot, mely a sejtek megújulását segíti és védi a
szervezetet.Ámbár vitaminokból, ásványi anyagokból és nyomelemekből szervezetünknek csak korlátozott mennyiségre van szüksége, mégis szervezetünk 70 000 milliárd sejtje közül egy sem tud nékülük jól működni. Az egészség és táplálkozás
terén végzett kutatások azt bizonyítják, hogy szervezetünkbe a
szükséges anyagokat más módon kell bejuttatni. A legutóbbi századfordulón a betegek
gyógyításában és rehabilitációjában új metódusok kezdtek érvénybe
lépni.Ennek eredménye az olyan termékek széles palettája, melyeknek
megfelelő ásványi anyagokból, vitaminokból és nyomelemekből álló
összetétele van, melyek kiegészítik a jelenkori hiányos étrendünket, regenerálják az erősen leterhelt szervezetet és megújítják annak energiaháztartását. Bemutatom Önöknek a dr.Nona védjegyes termékcsaládot. A védjegy dr.Nona Kuchina doktornő nevéből ered.Vezetése alatt a Lenom Klinika
tudósai olyan formában fejlesztették ki ezt a termékcsaládot, ahogy Ő
azt elképzelte- olyan könnyen hozzáférhető és gyakorta használható
terméket adni az embereknek, mely az immunrendszer aktíválásával erősíti a szervezetet. Az archeobaktérium a
Föld legöregebb sejtje,különleges aminosavrendszere van. A tudósok
szerint éppen ebből a sejtből keletkeztek a többsejtű
szervezetek.Változatlan állapotban hordozza magában az információkat az
élet keletkezése óta.Tenyésztésének technológiáját a társaság titokban
tartja. A bioorganikus ásványi komplexum olyan
formában van kialakítva, hogy a bőrön keresztül gyorsan felszvódva
bejuttassa a vérkeringésbe a hatékony anyagokat, melyekre a
szervezetnek szüksége van. A természet ellátta a szervezetet
bizonyos erőforrásokkal " nehezebb időkre".Vészhelyzet esetén a
szervezet innen meríti az energiát.A dr.Nona társaság egyik fő célja
eme energiaforrás aktivizálása. Gazdaságosan és árban nagyon kedvezően lett megtervezve a termék csomagolása is. A kozmetikai termékeken kívül a dr.Nona termékcsaládba beletartoznak még az étrend kiegészítők
is, melyek segítik a szervezetet különböző betegségei esetén a
gyógyulásban és kiváló megelőző szerként hatnak.Ezeknek a különleges
készítményeknek az alapanyaga ugyanúgy a bioorganikus ásványi
komplexum, mint a kozmetikai termékeknek. A dr.Nona termékcsalád
használata a fiatal szervezetnek segít a szépség és az egészség
kivirágoztatásában, a közápkorúaknak lassítja az öregedési folyamatot
és csökkenti a stresszt, az idős korosztálynak pedig segít megerősíteni
az egészséget és növelni a vitalitást.
A
Holt-tenger egy különleges, lefolyás nélküli sós tó, mely a Föld
legalacsonyabban fekvő részén fekszik (kb. 400 méterre a
Földközi-tenger szintje alatt), Izrael és Jordánia határvidékén, a nagy
leszakadási medence, az Áridi északi nyúlványában.
Találmányának alapja a bioorganikus ásványi komplex (BOMC).Ez a biokomponens (Archeabakteria),holt-tengeri ásványok, ökológiailag tiszta éterikus olajok és gyógynövénykivonatok kombinációja.
Dr.Nona tudósi aktivitásának köszönhetően az archeobaktérium megtalálható az összes dr.Nona termékben.
Így lehetséges sz általánosan használt
kozmetikai szerek segítségével új erőt juttatni a szervezetbe és
segíteni annak regenerálódását.
A dr. Nona termékek hatékonysága 90%, más gyártók kozmetikai termékeivel szemben.Ennek köszönhetően elég nagyon vékony rétegben felvinni,így nagyon gazdaságosak.
Ha
összevetjük a dr.Nona termékeket más, hasonlóan hatékony és minőségű
termékekkel rájövünk, hogy ugyanolyan összegért harmad annyival töltött
terméket kínálnak.A dr. Nona termékek további pozitív tulajdonsága,
hogy egymással helyettesíthetőek, mivel mindnek az
alapja a bioorganikus ásványikomplexum.Bizonyos hatóanyagok
hozzáadásával a termék a test ama pontjára irányul, amelyik a címében
szerepel. Pl.: a szájvíz a száj öblögetésén kívül fertőtlenítőként is
használható a bőr kisebb sérülései esetén.
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. szén | brikett | fa | fabrikett | tűzifa | tüzelő
► Eladó akciós szén, brikett, fa, fabrikett, pellet, tűzifa, tüzelő árak, árlisták valamit gépek, rendelés és házhoz-szállítás.
futes-lap.hupont.hu
2. Festett címergyűjtemény - Painted coat of arms collection
► Festett címer, üvegkép, pasztell, akvarell-akril portré, festett kövek. Rendelhető mintákból és saját küldött képről.
festettcimerek.hupont.hu
► Észak Angliában, Skóciában és Walesben élő, dolgozó magyarok plébánosa
fulopmenyhert.hupont.hu
4. Tűzgátló ajtók meghökkentő áron-https://tuzgatloajtospecialista.hu/
► Tűzgátló ajtók meghökkentő áron-https://tuzgatloajtospecialista.hu/Tűzgátló ajtók raktárkészletről.
firedoors.hupont.hu
5. Furgon bérlés, furgon kölcsönzés már napi 6000,-Ft
► Furgon bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. Dobozos furgon már napi 6.000,-Ft. TUTI ár. Béreld ki még ma!
furgonberles.hupont.hu
6. WIRE-NET, ANIMAL MESH AND CONCRETE PILLAR CENTRE OF KÓTAJ
► THE WIRE FENCE IS THE CHEAPEST FENCE IN THE WORLD. THE THINGS YOU NEED, CAN BE FOUND AT US. AND WHAT IS MOST IMPORTANT: AT THE MANUFACTURER’S PRICE!
fence.hupont.hu
7. Autófelvásárlás Budapesten és országosan azonnali fizetéssel
► Gyors és biztonságos autófelvásárlás 1 órán belül
felvasarloljuk.hupont.hu
8. PACIKISOKOS
► Lótenyésztők lapja
foreverhorses.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
3. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
4. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
6. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK
► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.
rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu
7. Egészség, elégedettség ,aktív élet!
► Haás Mihályné honlapja
elet-vitel.hupont.hu
► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)
csakhiressegek.hupont.hu
9. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
10. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
11. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda
► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal
albaregalis.hupont.hu
12. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
13. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...
► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..
maticar-alkatreszek.hupont.hu
14. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY
► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.
harmashatarhegy.hupont.hu
15. RE - FLEXI - OK
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
16. Érd info
► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.
erd.hupont.hu
► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...
pyrrhus.hupont.hu
18. Veszélyes fakivágás Budapesten
► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com
fakivagasbudapest.hupont.hu
19. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest
► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.
gipszkartonszerelese.hupont.hu
20. LÁCACSÉKE
► 2010 szeptemberétől azok a hírek és képek kerülnek ide, melyek feltöltési-korlát miatt már nem helyezhetők el a www.lacacseke.hu oldalra. Az új hírek, információk az Oldalak (menü) pont alatt találhatók
lacacseke.hupont.hu
21. ~Csajsziknak~
► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz
csajszik-oldala-love-it.hupont.hu
22. Hács története
► Író - szerkesztő: Kubik György
hacstortenete.hupont.hu
23. NAPCSILLAG
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
napcsillag.hupont.hu
24. Lakatos Budapest
► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com
lakatosbudapest.hupont.hu
25. PRO-SPORT
► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.
pro-sport.hupont.hu
26. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek
► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István
lapfoldiketto.hupont.hu
27. Megbízható ELMÜ regisztrált villanyszerelő Budapesten
► GYORSVILLANY 06 70 545-0911 - ELMÜ villanyszerelő gyorsszolgálat, villanyszerelés Budapesten és Pest megyében
villanyszerelobudapesten.hupont.hu
28. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni
► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...
jellem-ismeret.hupont.hu
29. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,
► Izabella képei
bellakep.hupont.hu
30. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton
► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz
digimatekalso.hupont.hu
31. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás
► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.
aparkettacsiszolas.hupont.hu
32. Metin 2 mester
► Most az új metin is itt:) gyere és regisztrálj:). itt megtalálod ami egy ujoncnak kell pl:térkép,városok,kereskedelem.És még sokminden más.
deepolis.hupont.hu
33. Miley Cyrus:)
► Ez az oldal a lány tiniknek szól és azoknak,akik imádják Mileyt!Ezen az oldalon megismerhetet Mileyt és megtudhatsz róla olyan dolgokat,amit még eddig nem tudtál!Az oldalon több tini sztárról is olvashatsz,de Miley a fő!Nézzétek meg a "FRISS" menüt!
crazyladys.hupont.hu
34. HONDA alkatrészek elérhető áron Miskolcon a MaTi-CaR Alkatrész-nél
► HONDA (Accord,Civic,City,CR-V I.-II-III-IV.,CR-Z,Crosstour,Crx,Element,FR-V,HR-V,Insight,Integra,Jazz,Legend,Logo,Mdx,Nsx,Pilot,Prelude,Ridgeline,S2000,Shuttle,Stepwgn, Stream gyári-utángyártott alkatrészek széles választékban
honda-alkatreszek.hupont.hu
35. HOKÉV horgászbotok és egyebek...
► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása
hokevhorgaszbotok.hupont.hu
36. Autómentő tréler bérlés Budapest
► Nonstop 0-24 olcsó tréler bérlés Budapesten 06 30 285 7558, akár azonnal!
trelerberles.hupont.hu
► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink 06308944199 06704272131
szervizkozpont.hupont.hu
38. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...
► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!
ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu
39. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
40. TEMATIKUS HITTAN
► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.
tematikushittan.hupont.hu
41. Bio vetőmagok saját kertemből
► Teremtés Könyve 1/29. „Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen".
biovetomag.hupont.hu
► Figyelmeztetés!!! Fiúk kizárva! Nem minden fekete-fehér, még ha ez az oldal az is! XD
olvaso-oldal.hupont.hu
43. HuPont.hu Ajánlja: Linkgyűjtemények Linktárak, Webcímtárak, Webkatalógusok
► Mely linktárak, linkgyűjtemények segíthetnek a weboldalad látogatottságának megnövelésében? Mit érdemes tudni a linktárak, linkgyűjtemények, webcímtárak, webkatalógusok működéséről?
linkgyujtemenyek-linktar.hupont.hu
44. Fabrikett Pest megye +36 70 410 7499
► Olcsó fabrikett és tüzifa eladó házhozszállítással Pest megye és Bp +36 70 410 7499. Akciós fabrikett forgalmazás kis és nagy tételben.
fabrikettpestmegye.hupont.hu
45. Dr. Estók Bertalanné Olivia honlapja
► Élményeim...
esolivia.hupont.hu
46. DR GELLÉN TIBOR ÜGYVÉDI IRODA
► 9700.SZOMBATHELYEN a Thököly Imre utca 31 1/2 szám alatt
drgellenugyved.hupont.hu
► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze
andi-tutireceptek.hupont.hu
48. VICTORY DEKOR
► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.
victorydekor.hupont.hu
49. Sóder árak, sóder szállítás Budapest
► Sóder árak, sóder szállítás Budapest és környéke +36 21 300 7129 akár 1 m3 olcsó sóder!
soderarak.hupont.hu
50. fejtsd meg a BIBLIÁT :-) :-)
► Tegyük vonzóvá, és érdekessé azt a tanítást, amely a szívünkbe ültetve tud csak gyümölcsözővé válni!
biblikusrejtvenyek.hupont.hu
51. NUMIZMATIKA a fémpénzek és bankjegyek képeivel
► A fémpénzek és a bankjegyek világa. The World of the Coins and the Banknotes.
numizmania.hupont.hu
► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye
ki-suti.hupont.hu
► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823
utazasitanacsado.hupont.hu
54. HATODIK NAPON
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
hatodiknapon.hupont.hu
55. Lindyke oldala
► Maradj ember, Őszinte tiszta fejjel, Tanulj meg élni, Adni is, nem csak kérni, Így leszel halhatatlan. Road
lyndy.hupont.hu
56. Keller cukrászat honlapja: torták, aprósütemények, pogácsák
► Honlapunkon megnézheti az általunk készített termékek fényképeit és tájékoztatást kap árainkról.
kellercukraszat.hupont.hu
57. MÉREGTELENÍTÉS REG-ENOR A TÚLSÚLY ÉS AZ ÖREGEDÉS ELLEN! RO VIZTISZTÍTÓK!
► BIOBOLT WEBÁRUHÁZ: TERMÉKBEMUTATÓ- ENERGIA MEGTAKARÍTÁSÁRA ÉS KÖRNYEZET VÉDELEMRE ALKALMAS TERMÉKEKET, TERMÉSZETES ALAPANYAGOKBÓL KÉSZÜLT TÁPLÁLÉK KIEGÉSZÍTŐKET KÍNÁLUNK! VÍZTISZTÍTÓK AZ EGÉSZSÉGÉRT!
meregtelenites.hupont.hu
58. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ
► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !
gard.hupont.hu
59. Versek, fotók, művészetek, süni, természet.
► "akkor lesz itt szép világ, ha égig ér a szarkaláb, és az úton sündisznócska, riszálja a popsiját"
antalkiss.hupont.hu
60. Pedikűr Budapest
► Nagy gyakorlattal rendelkező gyógypedikűrös és pedikűrös Budapest területén és környékén várja a hívását. 06 70 536 2307
pedikurbudapest.hupont.hu
► Magyarország települései képeslapokon
mokepeslapok.hupont.hu
62. TÜKÖRÁLTALTALÁNYOS 1KORINTUSI 13,12
► A LEGSZEBB TÖRTÉNET SZÍNEZHETŐ FORMÁBAN ÉS SZÍNES DIA KÉPEK HITTANÓRÁKRA. Egyéb hittitkok kibontásához gondolatmenetek és segédrajzok.
tukoraltaltalanyos.hupont.hu
63. Varga Géza: A székely rovásírás
► Nemzeti írásunk teljesebb leírásának vázlata
szekely-rovasiras.hupont.hu
64. ZSUZSAMAMA ELSŐ FŐZŐOLDALA
► Sütés, főzés, kezdőknek és haladóknak. ZSUZSAMAMA MÁSODIK FŐZŐOLDALA linkje: http://zsuzsamamaketto.hupont.hu/
zsuzsannamama.hupont.hu
► CÉGTULAJDONOS: SOÓS GYULA
soderdepo.hupont.hu
66. Piroska Transport Tüzép 06 /20/ 9 412 922
► Tisztelt Vásárlóink a Piroska Transport Kft azaz a Piroska kő telep, mely a 32 - út mellett a Nagysándor József út és a Thököly úti körforgalom után Zagyvarékas irányában helyezkedik el, az építőanyag áremelések ellenére sem emelte árait.
piroskatrans.hupont.hu
67. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....
► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..
francia-auto-alkatreszek.hupont.hu
68. Autódiagnosztika Budapest kiszállással 06 70 352 1562
► Olcsó autódiagnosztika Budapest kiszállással akár azonnal, hibakód olvasás és törlés 06 70 352 1562
autodiagnosztikabudapest.hupont.hu
69. PASSO
► KERÉKPÁRTÚRA MESSZEBBRE ÉS MAGASABBRA...
passo.hupont.hu
70. Ezo Hírnök
► www.ezohirnok.hupont.hu
ezohirnok.hupont.hu
71. POLGÁRDI BÚTORBOLT 8693 Lengyeltóti,Csokonai u.1 Tel.:85/330-370
► <H1>Hálószoba és nappali bútorok, konyhabútorok,étkező garnitúrák,tálaló szekrények,ülőgarnitúrák,gardróbok,kiegészítő kisbútorok!</H1>
polgardibutor.hupont.hu
72. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435
► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.
elektromosbicikli.hupont.hu
► Az oldal elköltözött! IDE: http://mindenamisztar14.mindenkilapja.hu/html/25235357/render/kezdolap
mindenamihannah.hupont.hu
74. AVRIL LAVIGNE RAJONGÓK IDE GYORSAN!!!
► Itt megtudhatsz mindent AVRIL RAMONA LAVIGNE énekesnőről: életrajza, stílusa, parfümje, divatmárkája, albumai, dalai, videoklipjei, filmjei, érdekességek-extrák róla, képei, fotósorozatai stb. ...
rekavril.hupont.hu
75. Akác fa oszlopok a kertben
► Az oldalon akác fa oszlopok, és akác oszlopokból, rönkökből készült kerti fatermékek képeit találja! - akác oszlop - kérgezett akác oszlop - szíjácsmart akác oszlop - körmart akác oszlop - hengermart akác oszlop
akac-oszlop.hupont.hu